Ikarosz szárnyalása és...

2006 szeptemberében léptünk be a tündérmesébe. Férj (aki János) munkát kapott külföldön, ami ötvenen túl, sőt inkább a hatvanhoz közel tényleg mese kategória. Nem csak hittük, itt is volt a Kánaán... (igaz, csak anyagilag... a munkakörülményeket, magyar kollégákat és a távházasság nehézséget inkább fedje a feledés sűrű homálya). Ám nem jelentett gondot hónap végén pótolni az elszakadt cipőt, "dalolva" fizettük a számlákat, szépnek láttuk a jövőt és alakult is. És nem, közel sem volt kolbászból a kerítés (annál is inkább, mert kerítést alig láttunk), ott is megdolgozott mindenki a fizetésért, de amiért dolgozott, az meg is jelent a bankszámlán korrekten, tisztán!
Távházasságot nem sokáig bírtuk, így kiköltöztem egy bérelt lakásba és még ez is ment simán: fizettük az itthonmaradt lakás rezsijét és a nagyfiú tandíját, és így is megéltünk vidáman. Nyaralt nálunk az egyik unokánk, szépséges ünnepeink voltak ajándékokkal a gyerekeknek. Egy jó kategóriájú autót is bevállaltunk hitelre - mert az előző évben készpénzért vett járgány nem akart velünk maradni és fejreállt egy német autópályán... szerencsére gazdáját megkímélte. Nem aggódtunk 50+ évesen, hogy miből fizetjük a hitelt - utólag belegondolva, talán kellett volna...
A "válság" a nyugati végeket sem kímélte, így 2008 decemberében a mese gonosz fordulatot vett... Pár hónapig keresgéltünk még ott külhonban, azonban pénzünk fogytán hazaköltöztünk (csak azt a napot tudnám feledni...)
Itthon "szeretettel" várt minket a munkaügyi központ, 0 jóhírrel és annál valamivel több járadékkal. Szembesültünk azzal, hogy ennyi idősen itthon bejelentett, tisztességes állást találni egyenlő a lehetetlennel, így megcéloztuk a nyugati szomszédot. Százas nagyságrendben küldött profi önéletrajzok, hiszen férj (aki János) több jó szakmával bír és a németet sem alapszinten beszéli... Sok pozitív visszajelzés érkezett, ám munkavállalási engedély nélkül állás nincs. Munkavállalásit úgy szerezhet a halandó, ha valaki foglalkoztatja és megkéri számára. Itt harapott a kígyó a farkába...
Megkértük a nyugdíjfolyósítótól a szolgálati év kiszámítását, na mi lett az eredmény??? 39 év 302 nap szolgálati idő... no comment. Illetve mégis: ahhoz, hogy az álláskeresési járadék után jogosult legyen valaki - konkrét esetben férj - álláskeresési segélyre, 40 év igazolt munkaviszony kell, tehát nálunk hiányzik 63 nap! Ami végülis meglett, de egy további akadály merült fel: augusztusi születésű (aki János), így még nem esik bele abba kategóriába, hogy három éven belül betöltse az öregségi nyugdíjkorhatárt. Szintén pár hónap a difi..., de az sajnos megvan. És a szabály az szabály.
Itt tartunk most és holnap megyünk a magasságos Önkormányzati Hivatalba "rendelkezésre állási támogatás"-ért. Ugye, milyen szép neve van????? Szinte melentegi a szivemet-lelkemet :(((
Azt már csak halkan teszem hozzá: lehet, hogy erre sem leszünk jogosultak, és akkor itt állunk abszolút nulla jövedelemmel. Szép karrier...

Rózsaszín szemüvegen keresztül

szemlélem ezt az utat, hátha így könnyebbek lesznek az első lépések. Bár az út maga már jócskán elkopott a lábunk alatt, a neheze úgy érzem most jön... Eddig léptünk egyet, léptünk százat, ám holnap lépünk be igazán a Hivatal ajtaján, ami eldönti közeli (távoli?) napjainkat.

Előzményekről is adok kivonatos tájékoztatót a következő bejegyzésemben hamarosan :)